{ mákmező }

Motyog egy dunyha alatt
tüdőből emeli a paplanokat
én itt most verejtéket termelek.
Ne zavarj az ütemtervekkel,
a koholt teendőid veszni látszanak,
mind-mind megerjedt itt bent a gyomromban,
hajnalban előbújtam...
Matiné volt a mikrosütő
molett balerina a kézművesfesztiválról elorozott bögre,
forgott-táncolt.
Körbe. körbe csak körbe,
akár a veszett kényszerképzeteim
pattog a tányéromon a felejthetetlen reggeli,
kapszulába tömött pánikroham.
Az érzések egytől-egyig felcímkézve.
Titeket is szíjjal vertek?
Mondjátok csak, titeket is ???

körbe-körbe

ismét

folyton

újra

megint

csapást gyalogolva a panelház tövében nőtt díszgazokba.
Kell ez a kis néhol kiégett zöld,
hogy az urbánus sztahanovista megnyugodjék
és vele együtt a tacskója is,
akivel elmerengető témákon mereng,
minden nap 4-től 6-ig.
Az eb jóformán a háján jár-kel,
ha nagyon körbenéznék pontszerű bemélyedéseket is felfedezhetnék
az ázott földben,
mert az elkényeztetett mellbimbók nyomot hagynak.

A 142-ik cirkulusnál járva gégémre markol egy tiszta lény
elzárt aggodalma, strázsál mellettem,
sosem volt e-világi,
haja színe nem létezik,
egy másik univerzum veleje ebből a skálából építkezik,
és ő most csak rám vigyáz,
csak engem néz,
egy rettenetesen elveszett mészhüvelyt,
amit minden értelem pépesre taposna.
Az ő aggodalma markolt meg,
sziluettje tövében olvad a négyemeletes,
kontúrjai délibábban remegnek.
Már a megtett körök számlálnak engem,
egy üvegcsét markolok.
Folyós székletem lötyög benne,
megannyi kábítószer aromája árad,
pedig zacskó köntöst is kapott
csak a rég-halott jó-ízlés végett.
mintha minden gyógyszer esszenciális tinktúrája lenne.
Attól rettegtem, hogy így hajnaltájt
a városunk szélén a legjelentéktelenebb bokorból
előlép majd a gonosz és megveszi magának,
amit analizáltatni akartam a szolgálóival,
tudjátok csak úgy parfüm gyanánt,
kizárólagosan különleges alkalmakra.
Egy kunkor mintájában indultam el a mentő felé.
A lábaim mintha tejszínhabból lettek volna...

Két ideges emberrel egy légtérben,
megannyi lenyelt paranoiával,
bármelyik bármikor elszabadulhat.
Rosszul voltam,
elmúlásomhoz vezető procedúrákat játszottam végig
a koponyám privát pihenőszobájában.
Ligetekben sétáltam,
kényszerképzetek enyelegtek a padokon,
bálnák tetemei feleseltek a tűző nappal,
senki nem kérdezte, hogy kerülnek oda,
minden magától-értetődő volt,
elfogadott lét a mozgatóelemek nélkül.
Szépen körbefeszélyezett valóság ismét üdvözöllek!
Velem szemben szikár mentőtiszt ült,
elege volt belőlem, csak az élvezetek utáni poklot látta,
annak is csak a silány lefutását,
a megtisztulás kezdetleges nekigördülését.
Kék viceroy-t szívott, hamar megőszül majd.
A fehér lassú ormótlan járművet egy testes bajszos ember vezette,
úgy sejtem egy lelakott vidéki házban nevelkedhetett,
a bőrkeményedések dolgos kezekről árulkodtak.
Egy hájas drogoktól mentes szervezet a sofőr,
gátokkal az agyában, ő is átnézett rajtam,
talán még jobban is, mint az összeaszott munkatársa.

A felüljárón voltunk amikor felkelt a nap,
nem foglalkoztak velem,
csendben alakultam át,
bordakosaram xilofon
ujjbegyeim sínylődő dallamot bújtattak a szívem mögé.
A testemben cikázó feszültség volt a karmester...
Ez a két nemtörődöm  ember nevetett.
Hallottam ahogy belülről zörgök.
A mentő ablakán át párologtak az előzőek tahikardiás rohamai.
Én csak ültem ott,
már majdnem elkészültem.
A sofőr célzásokat pattintott felém:

" Szopogathattál volna égőt, többet értél volna vele "

Papám, ha tudnád, már 15 évesen kiöntöttem a folyékony morfiumot.

Átalakultam.

Sugárzott belőlem az elegancia,
a megrögzöttség és valami tébolyban feloldódott nyugalom.

A forgalom haladt, mi álltunk
mindketten egy biciklist néztek,
szőke 30 év körüli nőt.
Szemeiket rá vetették,
hallottam a szembogarak koppanását a középszerű melleken,
mintha csak egy rózsabogár csapódna a lány albérletének
akinek a nyomába se érnek ezek a halovány túlérett életkezdemények.
Ítélek, súlyos betegség,
fajból eredendő,
ezért vonz oly sokakat a magány,
most az egyedül a legtisztább legfélelmetesebb szó.

Megfagytam, egyszerű bábok hát elválnak útjaink.
Ne aggódjatok 10 perc sem kell hozzá és elfelejtelek titeket,
hiszen itt az első felvonás.

Zöld folyosók, itt még a takarító is a végét járja.
Zokogást színlelek, senki meg nem mondaná,
hogy csak alakítás.
Pusztán azért teszem,
mert utálok ilyen helyeken várakozni,
számomra ahhoz más tér szükségeltetik.

Az orvos szeme gyönyörű volt,
tudása nagy,
modora lenéző,
elege volt belőlem.
Bunkónak tartott,
pedig nem volt nálam udvariasabb élőlény az intézményben.

Mégsem én tartottam az ő ürülékét a tenyeremben.
Már a mentőben tudtam, hogy semmi szükség nem lesz rá...
de ezért az arcért megérte megtartani...

Vérvétel,
most megcsillanok...
Az ápolón aki levette a véremet vörös garbó volt.
kimerült fiatal nő.
mindjárt beszúrja a tűt.
Megfordította a karom,
vizsgálta a kezem.
Nem hiszem,
hogy kivette volna a latin szavakat,
pedig biztosan ismerősek lettek volna neki.
Együgyű pára az ötágú csillagot nézte.
Az orvos is odanézett.
Most kellett megszólalnom...

Nekem egy-sincs az alkaromon,
a magáé viszont úgy 4-5 öltés lehetett...
Semmi minta, csak egy egyléces létra...

A doki gúnyosan elmosolyodott, félreismert.
A demencia az ingujjamban bujkált...

Íme egy védőháló, a bökkenő csak az,
hogy a negyedik sarka nincs rögzítve.

Újabb folyosó, újabb percek,
de ez még nem a kifutás...

Behívtak

Két nő...
Felültem az ágyra,
a fal mocskos volt az előttem szereplők talpától.
A doktornő szép volt,
de az ő arca előtt is sisakrostély volt.
Hánytam rá a szakszavakat.
Forgatta a szemeit.

VIZSGÁLATOK VIZSGÁLATOK VIZSGÁLATOK

Miket szedtem be?

nos

-  frontin
-  xanax
-  rivotril
-  atarax

És még?

Sok "M"-betűs szentet...

A fiatal nő megijedt tőlem.
A folyosón vártam eszelős megnyugvásban.
Szúnyogokat öltem, de csak félig...
Ott döglöttek meg a kezemben, volt időm megszámolni a hány cikkelyből áll a potrohuk...

7


7


7

7

Vajon mi mindent mutat ki a vérvizsgálat?

"Laborjában éremi eltérést nem találtunk"

Jobb ha ebbe nem mennek bele...
Jobb.

Ekkor jutott eszembe,
hogy a táskám tele lehet porhóval.
Az infúzió úgy lógott ott mint egy denevér,
amit magammal kell cipelnem,
az ággal együtt.
Vissza is folyt a vérem, ahogy az lenni szokott.
Elmentem vizelni,
dehogy kellett könnyítenem magamon,
csak valamit muszáj volt lehúznom a wc-én.
Félúton észrevettem, hogy nincs szappan.
Azt gondoltam magamban ez egy ilyen helyen öreg hiba,
szóltam, hogy hozzanak,
úgy 10 évvel a zsebemben.


Lehúztam,

aztán megmostam a kezemet.

Nem volt más hátra, mint az ambuláns lap.
nézzük nézzük
vérnyomás 150/100
nem rossz.

most pedig kisétálok

Várjon csak fiatalember!!!

Ezt meg sem hallottam.

A doktornő kint cigarettázott a padon...
én kisétáltam...

Fel sem vettem a fürkésző pillantását.



(Hisz nemrég járt az ánuszomban)



Tényleg megvertél egy ápolót vasszékkel az "A" osztályon?

Igen,

azt-hiszem az anyatejen élő 33 éves filozófus
és
a fekélyeiből táplálkozó öregasszony szónoklata között.